Kerékpárral az Isztrián és a Kvarner-vidéken
A horvát tengerpart északi régióiban egymást érik a jól kialakíttott, különböző nehézségi fokozatú kerékpáros túraútvonalak, melyeken idillien kéklő tengeröblöket, a Gorski kotar árnyas erdőit, vagy ódon mediterrán városkákat érintve feljuthatunk a Dínári-hegység egészen vadregényes magaslataira is! Térkép
Kerékpárutak az Ucska (Učka) Tájvédelmi Körzetben
Az Ucska Tájvédelmi Körzeten belül nyolc gondosan kialakított, jól jelzett kerékpárösvény is található. Valamennyiük jól követhetően van feltüntetve a tájvédelmi körzet bejáratánál is megvásárolható kerékpáros térképen. A pályák különböző nehézségi fokozatúak, így kezdőtől a profi hegyikerékpárosig minden kétkerekűs nagy örömét lelheti a mozgással párosuló csodás tájélményben!
A nyolc útvonal közül egyet kimondottan a könnyeb terepet keresők figyelmébe ajánlunk: a kb. 1,3 óra alatt megtehető 12 km-es szakaszon mindössze 50 m a magasságkülönbség. A három közepesen nehéz pályát elsősorban a makadámutakat, illetve a radikális emelkedőket kedvelők számára ajánljuk. Az egyik ilyen útvonal teljes hosszában (14 km) aszfaltozott - végpontja az Ucska csúcsa alatti turistaház - ahol a 465 m magasságkülönbség leküzdése után bizony jól fog esni egy kiadós ebéd és egy kicsit hosszabb ejtőzés.
Akik szeretnék igazán kipróbálni fizikai teljesítőképességüket, három nehéz kategóriájú pálya közül választhatnak. A legrövidebb 25 km, a leghosszabb 50 km hosszú, az egyes emelkedők "leküzdése" pedig órákat is igénybe vehet. A legkeményebb útvonal 52 km hosszú, átlagos teherbírással kb. 4,5 óra kell a megtételéhez, ez alatt 1019 méternyit kell felfelé kerekezniük a vállalkozószelleműeknek. Az útvonal a monarchiás hangulatú Lovranból, tehát a tengerszint magasságából indul, s a Bodaj-hágón át ugyanide vezet vissza.
További információ: Učka Tájvédelmi Körzet
Kerékpárral az opatijai partvidék városkáiban
Ezt a túraútvonalat a kerékpározás azon szerelmeseinek ajánljuk leginkább, akik a kerekezést szívesen kötik össze városnézéssel és műemlékek megtekintésével. A 40 km hosszú középnehéz kategóriájú útvonal átlagos sebességgel kb. 2 óra alatt tehető meg. A túra kiindulóállomása Kastav, ahonnan Matulji, Veprinac, Ičići, Ika, Lovran , Medveja, Moćenička Draga, és Moćenice településeken át vezet az út a célállomásig, Brsečig.
Két keréken a crikvenicai partvidéken
És akiknek az adrenalinszintje még mindig nem érte el a tetőfokot, azoknak a nehéz kategóriás útvonalával további kihívásokat kínál az önmagában tulajdonképpen egészen szelíd crikvenicai partszakasz. A 45 km hosszú körtúra kiinduló és befejező állomás Crikvenica, innen lehet kb. 3,5 óra alatt feljutni egy 780 m magas fennsíkra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Krkre és a többi szomszédos szigetre. Az ereszkedő szakasz az árnyas fenyvesek és bükkösök szegélyezte Tribalji-tó partján vezet.
Loinji kerékpáros túraútvonal
A Losinj nemcsak a környező vizekben előszerettel megjelenő palackorrúdelfin-rajokról és mintegy száz éves gyógyturisztikai múltjáról nevezetes, hanem újabban arról is, hogy remek hegyikerékpáros-terepeket kínál e népszerű szabadidős műfaj kedvelőinek. A sziget kb. 30 km-es középnehéz kategóriás útvonala nagyjából 2,5 óra alatt tehető meg. A kiindulópont a kislosinji (Mali Losinj) ríván - azaz tengerparti sétányon - van. Innen a környék csodálatos öbleinek partján (Zlatna, Srebrna, Čikat, Sunčana) áthaladva hamarosan emelkedésnek indul a 220 m magasságba felvivő makadámút, melynek tetőpontjáról mennyei kilátás nyílik a közeli Ilovik-szigetre. A túra innen folyamatos ereszkedéssel folytatódik, és a kislosinji ríván ér véget.
Krk-szigeti rétek kerékpárülésből
Az Arany-szigetnek is emlegetett Krk-öt ismerhetik meg zöldellő, parttól távolabbi oldaláról mindazok, akik útrakelnek ezen a kimondottan könnyű, kezdők számára is élvezetes biciklizést garantáló, összesen 34 km-es útvonalon. A szakasz kiindulópontja Krk város, innen Punat nyaralóhelyen át Sveti Donaton át vezet az út, majd Baskán, ilon és Vrbniken túljutva hamarosan egy mellékúton folytatódik a biciklizés, ahol kedvünkre élvezhetjük a Garica falu körüli mezők illatát. Visszatérés Krkbe az útjelzések szerinti útvonalon. További információ: a megyei idegenforgalmi közösségnél
Két keréken a Gorski kotarban
A csodásan zöldellő Risnjak Nemzeti Parkot és a Golubinjak parkerdőt is magába foglaló Gorski kotarban több kerékpáros túraút közül válogathatnak az érdeklődők. A leghosszabb, 85 km-es útvonal középnehéz kategóriájú, és 860 m tengerszint feletti magasságig lehet rajta felkarikázni, melyhez 600 méteres magasságkülönbséget kell a vállalkozószelleműeknek leküzdeniük. A kb. 5 óra alatt megtehető út a következő helyeken halad át: Golubinjak parkerdő - Mrzle Vodice - Crni Lug - Gerovo - Mali Lug - Zamost - a Kupa-folyó völgye - Brod na Kupi - Delnice - Golubinjak. Az útvonal egy tízkilométeres szakaszon Szlovénia területén visz át.
A fenti cikk az adriatica.net affiliate partnerprogram keretében lettek közzétéve.







