  

Dombegyház
intézményei megfelelnek a község igényeinek.
-
Dombegyház községben az első óvodát Jakabffy István földbirtokos alapította 1893-ban, itt dolgozott Szekerke Róza a falu első óvónője 1893 és 1936 között. Az óvoda épüleltét 2006-ban felújították. Az intézmény 2007. április 16-án Hollósy Kornélia nevét vette fel. Az óvoda alapítványa a 2005-ben létrehozott Hollósy Kornélia Alapítvány.
-
Az általános iskola szinte minden évfolyamán évek
óta két osztályt indítanak, s a délutáni
napközi, valamint a közétkeztetés is megoldott. Intézményi társulás keretében a szomszédos Kisdombegyház és Magyardombegyház általános iskolás korú gyerekei is ebben az intéznényben tanulnak. Az iskola 2006 szepembere óta a Balsaráti Vitus János Általános Iskola nevet viseli.
-
A lakosság egészségére egy védõnõ
és két körzeti orvos vigyáz. A fogorvosi rendelõvel
együtt a falu központjában lévõ rendelõintézetben
üzemelnek.
- A Művelődési Ház a hatvanas években épült. 1983-ban adták át a szomszédságában lévő könyvtárat, amely Ekler Dezső Ybl-díjas építész, Makovecz Imre tanítványának tervei alapján készült.
Sajnos a mûvelõdési ház igazgatását
az önkormányzat összevonta a könyvtárral.
Valószínûleg jó tervezéssel, szervezéssel
fel lehetne lendíteni a kultúrális életet.
-
A polgármesteri hivatal szintén a falu központjában
van. Elérhetõsége cím és telefonszám
alapján: Dombegyház, Felszabadulás utca 5.
Tel.:68/
432-026
-
Nem régen épültek fel, illetve újjá a
gyógyszertár,
-
a takarékszövetkezet,
-
a posta (68/ 432-088),
-
A falu lakói a római katolikus plébánia templomában
gyakorolhatják a hitüket.
-
Azok az idõs emberek, akik gondozásra szorulnak, de nincs
hozzátartozójuk, az idõsek bentlakásos otthonában
kapnak megfelelõ ellátást.
-
A munkaképes korosztály egy részét a Dombegyházi Agrár zRt. látja el munkával.
|