Amikor megemlítik valahol Dombegyház község nevét, szinte biztosan szóba kerül a két másik szomszéd, Kisombegyház és Magyardombegyház neve is. Ez nem a véletlen mûve, hanem a több mint három évtizede köttetett házasságnak köszönhetõ. Elõször a közigazgatás és az iskola, majd néhány év múlva a gazdaság, az akkori termelõszövetkezetek összevonása révén. A rendszerváltáskor születõ új önkormányzatok külön utakat választottak, de az oktatatás és a gazdaság közös maradt.  Ezért sosem beszélhetünk külön egyik Dombegyházról sem, hiszen ezer szállal kötõdünk egymáshoz. A több mint 5000 hektár területen, amin egykor a Petõfi szövetkezet gazdálkodott, kukoricát, búzát cukorrépát temeltek túlnyomó többségben, kisebb területeken õszi árpát, valamint seprûcirkot.  Hagyományosan termesztett növényünk volt még a dohány, amibõl napjainban csak mutatóban látunk. Az említett növények termesztése mellett hagyományos állataink a sertés és a szarvasmarha. A hetvenes évek közepéig volt mindhárom községnek legelõje. Ezek felszámolásáig hagyományos módon tartottuk az említett állatokat.
  A nyolcvanas évek elejétõl, beszélhetünk  intenzív háztáji gazdálkodásról, ami a mai napig meghatározza gazdaságunkat és létünket. Ebben az idõszakban kezdtünk nagyobb területen mákot, késõbb fûszerköményt termelni. Majd a kilencvenes évek elejére egy öntözéses rendszer megvalósulásával burgonya és szabadföldi paprika valamint paradicsom termesztésével foglalkoztunk több- kevesebb sikerrel. Volt még egy gyenge próbálkozás konzervuborkával, de ez nem született szerencsés csillagzat alatt. Csak az elsõ évben hozott eredményt. Állataink továbbra is a sertés és a szarvasmarha, csak már kissé megváltozott körulmények között.
  Erre a gazdalkodási(élet) formára talált rá a rendszerváltozás, majd a kárpótlás, aminek folyamán a tulajdonviszonyok megváltoztak.  A több mint ötezer hektár területbõl négyezer a szövetkezetben maradt közös mûvelésben. Akik a saját utat választották, általában 1-50 hektáron gazdálkodnak.
  A környék mezõgazdasági vállalkozásairól beszélve feltétlenül meg kell még említeni az Agro-Ferr KFT-t mint a legnagyobb  vállalkozást. Gazdálkodási területe az egykori Nyéki birtok ami a szocializmus éveiben elõször önálló állami gazdaság, majd a Mezõhegyesi Mezõgazdasági Kombinát része volt. Itt látható a leglátványosabb fejlõdés a renszerváltozás óta. Az egykori szarvasmarha és sertéstelepek romjain ma  európai színvonalnak megfelelõ üzemek alakultak ki  új munkahelyeket teremtve a lakosság azon részének, akik nem tudnak, vagy nem akarnak a saját birtokon gazdálkodni.
  Kialakult két farmgazdaság, az egyik tejtermeléssel, míg a másik sertéshizlalással foglalkozik. Ezek a nyugat-európai családi gazdaságok mintájára mûködnek.
  Nem sokkal több mint ezer hektáron, illetve  a közös mûvelésben lévõ aranykoronákból kell megélnie a lakosság nagy részének, mint emlitettem 1-50 hektár nagyságú birtokon.A lakosság ezen része is ugyanúgy, mint a nagyok az emlitett növények termelésével, azok értékesítésével, illetve sertéshizlalással és tejtermeléssel foglalkozik.
   Az utóbbi években az értékesítési lehetõségek beszûkülése miatt kukoricát,  búzát és õszi árpát termelünk említésre méltó területen (50-50 % kalászosok-kukorica). Ezen termények egy része közvetlen értékesítésre kerül, az említett nagyüzemek segítségével az önálló területeken gazdálkodók is értékesítési lehetõséghez jutnak. A fennmaradó rész az  állattartási kedv (kereslet) függvényében itt marad, illetve visszakerül és "bõrben" kerül értékesítésre. A tejet a nagyüzemekbõl és az említett farmgazdaságból a feldolgozó közvetlenül beszállítja, a kisebb gazdaságok a begyûjtõhelyre viszik be. A nagyüzemek a sertéseiket minõsítve értékesítik, amíg a kisgazdaságokból felvásárlók veszik át napi áron, és  értékesítik a feldolgozók felé.
  Öntözési lehetõség elméletben volna, ha a Cigányka-ér újra állandó vízhozammal rendelkezne. Sajnos erre nincs lehetõség, mert a határ túloldalán más irányba vezetik az erre tartó vizeket. Ez valószínûleg a hetvenes évek hibás politikájának az eredménye. Külön tanulmányt lehetne szentelni, hogyan változott meg a környék vízháztartása a Cigányka-ér és a hozzá kapcsolódó csatornák kiszáradása következtében. Ezek a csatornák szinte behálózzák a teljes területet  de sajnos manapság már csak az idõnként jelentkezõ belvizek elvezetésére szolgálnak.
   Kiváló termõképességû földjeink nagyban hozzájárulnak, hogy még a jelen helyzetben is talpon lehetünk, termésátlagaink általában 20-25 százalékkal az országos, 10-15-tel pedig a megyei fölött vannak.
    A termelés mûszaki színvonala pillanatnyilag kielégítõ, mind a kisgazdaságok, mind a nagyobb vállalkozások rendelkeznek megfelelõ mennyiségben erõ- és munkagépekkel. Terményszárítóval szintén a nagyüzemek rendelkeznek, ezek gyõzik a betakarítógépek kapacitását.
   Mivel néhány hektárnyi erdõterülettel rendelkezünk, fafeldolgozásról, erdõgazdálkodásról nem beszélhetünk. Meg kell jegyezni, hogy negyven aranykorona értékû szántóterületeken nagy fényûzés lenne erdõgazdálkodásba fogni. Inkább fasorok, erdõsávok telepítésében lehetne gondolkodni.
  Vadgazdálkodást az 1997-ben alakult vadásztársaság folytat.